Van az a pillanat, amikor a nap már nem csak süt, hanem csábít. A délutáni fény megül a pohár szélén, a jég lassan olvad, a háttérben halk nevetés… és te csak még egy falatot, még egy kortyot kérsz. Ezzel nem vagy egyedül.
Valahogy így indul a legtöbb nyári túlfogyasztás. Látszólag ártatlanul, mint egy pohár prosecco a tengerparton. Aztán észrevétlenül átcsúszunk abba a zónába, ahol már nem élvezünk – hanem tompítunk. És a test nem felejt. A lélek sem.
Pedig mi csak pihenni jöttünk, nem igaz?
Az ígéret: nyár, szabadság, feloldódás
A valóság: rohanás más díszletben. Elméletben minden adott a pihenéshez. Megvettük a repülőjegyet, kifizettük a wellness csomagot, kiírtuk az out of office-t. De amikor végre ott vagyunk – valami mégsem stimmel. A nyugalom nem köszön be automatikusan a hotel ajtaján. És mi nem tudunk mást tenni, mint amit egész évben megszoktunk: teljesítünk.
Csak most épp nem a táblázatban, hanem a svédasztalnál. Nem a prezentációban, hanem az itallapon. Ugyanaz az energia, más díszlet. Evésben, ivásban, programban, posztban éljük ki a feszültséget, amit év közben nem volt időnk sem észrevenni, sem kezelni.
Kortárs Bacchusok vagyunk – csak épp fáradtak
A nyári túlfogyasztás nem hedonizmus. Legalábbis nem az örömteli, játékos fajtából. Inkább kicsit szomorú túlkompenzálás.
Olyan, mint amikor túl sok parfümöt fújsz magadra, hogy eltakarj valamit, amit nem mersz megmutatni.
– Fáradtságot.
– Ki nem mondott neheztelést.
– Elfojtott vágyat.
– Vagy egyszerűen csak azt, hogy nem tudod, hogyan legyél jól – csak úgy, magadtól.
A túlfogyasztás nem tölt – hanem zsibbaszt
És persze, miért ne innánk egy jót? Miért ne kérhetnénk még egy szelet pizzát, ha épp ott sütötték Nápolyban? Nem a falattal vagy a korttyal van a gond. Hanem azzal, amit elfed.
Hányszor ettem már úgy, hogy nem voltam éhes. Csak üres. Hányszor ittam úgy, hogy nem voltam szomjas – csak szerettem volna máshogy érezni magam. Könnyebben. Lendületesebben. Vagy épp semmit nem érezni.
Aztán másnap mindig jött az a furcsa fáradtság. Az, ami nem a bortól volt, hanem a hiánytól. Mert a lelked nem lakik jól a bolognai szósszal. A tested nem töltődik egy éjszakás vigasságtól. A valódi pihenés nem csillogó koktélospohárban érkezik.
És akkor mit tegyünk?
Semmit. Komolyan: semmit.
Mert a legtöbbünknek épp ez az, ami nem megy. Az üresjárat. A lelassulás. Az, hogy ne kelljen folyamatosan „megérdemelnem” a pihenést. Hogy ne kelljen „kihozni a maximumot” a nyaralásból is.
Mi lenne, ha idén nyáron nem elmenekülnénk a feszültség elől – hanem megismernénk? Ha nem elnyomnánk, hanem meghallgatnánk? Ha nem ennénk, innánk, posztolnánk túl – hanem csak lennénk?
Egy hajnali séta a parton. Egy ebéd egyedül. Egy délután, amikor nem szólnak hozzád – és te sem szólalsz meg.
Kezdetben furcsa. Aztán felszabadító. Mint amikor végre veszel egy mély levegőt – nem azért, mert kell, hanem mert jólesik.
Egy könnyű recept a nyárhoz – nem csak pohárban
Ha már túlzásról beszélünk, zárjunk elegáns könnyedséggel – az én kedvenc nyári italommal, az Italicus Spritz-szel. De csak módjával. Csak élvezetből. Csak amikor valóban ott vagy.
Italicus Spritz – Helga-féle verzióban:
A szabadság nem ott kezdődik, hogy nincs meeting. Hanem ott, ahol nem kell semmit elfedni.
Sem étellel. Sem itallal. Sem poszttal.
Csak te vagy. A tested. Az érzéseid. A jelen.
És néha egy jó koktél, de nem helyette, hanem mellé.
Jó nyarat kívánok – a valódi fajtából.
És ha szeretnél erről beszélgetni: ott vagyok.
Nem a bárpultnál – hanem emberként. Coachként. HR-esként.
Veled.
#HRWellbeing #SummerReset #PihenésMásképp #CoachYourself #TudatosNyár #DigitálisDetox #DrinkLessFeelMore #JelenLenniJó
